Az egyik legnagyobb kihívás a szülői feladatok között rávenni a gyerekeket arra, hogy valamit megcsináljanak, vagy éppen valamit egyáltalán ne csináljanak. Legalább annyira nehéz reggel oviba vagy iskolába induláskor rávenni őket, hogy készülődjenek, öltözzenek, mint este egy izgalmas játék befejezésére. Jól ismert szülői kihívások. Hogyan lehetne ezektől a nyűgös pillanatoktól megszabadulni? Ha nem is minden esetben, de mondjuk 10-ből 8 esetben mindenképp felüdülés lenne… Hogyan lehet ezt elérni? Turáni Szabolcs, kapcsolatépítész írása

Az első válasz, amit kapni szoktam a szigorú, következetes gyereknevelés. Például, ha reggel nem öltözik, nem készülődik úgy, ahogy az én szeretném, akkor este nem nézhet mesét. Vagy nem játszhat kedvenc játékával. Vagy valami hasonló. A gondolatmenet az, hogy ha ezt kellő következeteséggel alkalmazom, akkor a gyermekem majd megtanulja, hogy megfeleljen az elvárásaimnak, vagy ha nem… Ez a büntetés alkalmazása. A szülők túlnyomó többsége még mai is - ritkábban vagy gyakrabban, de -előveszi ezt a módszert. Ez akkor is így van, ha egyébként egyre több szülő hallja, olvas róla, vagy egyszerűen csak megtapasztalja, hogy mindez nem működik.

Annyira mélyen gyökerezik bennünk a büntetés, a megtorlás igénye (valószínűleg saját gyermekkori tapasztalatokból), hogy ösztönösen vesszük elő a legtöbbször.

Ahhoz, hogy a büntetésről, illetve az elkerülő módszerekről érdemben beszélni lehessen először is érdemes tisztázni mit is jelent a büntetés fogalma. Több meghatározás is létezik, majdnem mindegyikben benne van a „retorzió” fogalma. Mivel nincs egy konkrét fogalom rá, egyszerűbb a büntetés jellemzőit összeszedni.

Figyeld a saját, szülői reakciód...

Amikor ezeket a jellemzőket észreveszed a reakcióidban, majdnem biztos, hogy a büntetés módszerét alkalmazod:

(1)

Először is a büntetés leggyakrabban a szülői frusztráció és tehetetlenség eredménye, megjelenése. A szülő kifogyott az általa ismert eszközökből, amelyekkel a gyermekét egy meghatározott viselkedésre tudja rávenni – vagy éppen fordítva egy viselkedést szeretne megszüntetni. Ha van gyermeked, nagy a valószínűsége, hogy már te is voltál olyan helyzetben, amikor úgy érezted kifogytál az eszközökből, de gyermeked még mindig nem azt csinálja, amit elvársz tőle. Ilyen helyzetek könnyebben előfordulnak, leggyakrabban, amikor idő szorításában vagy amikor pl. nem tudtad kipihenni magad, vagy csak egyszerűen több dolgot kellene egyszerre kézben tartanod, mint amire úgy érzed, hogy képes vagy. Ilyenkor törhet rád a tehetetlenség és frusztráció érzése, amikor gyermeked nehezebben tudod rávenni az elvárt cselekedetekre. A végső állomás a büntetés, hogy lássa: komolyan gondolod.

(2)

A második tipikus jellemző, hogy a gyermek nem kívánt cselekedete és a büntetés nincs kapcsolatban. Nincs logikai kapcsolat. Például, ha a gyermekeim nem akarják elrakni a játékokat a nap végén – pedig egyébként tudom, hogy erre képesek és sokszor meg is csinálták már – akkor büntetésképpen hétvégén nem megyünk el korcsolyázni, amit pedig már megbeszéltünk és nagyon várják. Ebben az esetben a cselekedet és a büntetés között nincs kapcsolat, vagy legalábbis a gyerekeim nagy valószínűséggel nem tudják összekapcsolni a kettő eseményt – és nem csak az időbeli különbség miatt.

(3)

A harmadik tipikus jellemző, amely az első kettőhöz szorosan kapcsolódik, sőt még megjelenik a legtöbb meghatározásban is, hogy nem a cselekedet ellen irányul, hanem a személy ellen. Nem a helytelenített cselekedetet próbálja meg korrigálni, hanem a személynek próbál fizikai, vagy lelki fájdalmat okozni. A tévhit az, hogy ha a gyermek rosszul érzi magát, akkor majd jól megtanulja, hogy ne viselkedjen úgy, ahogy azt helytelenítjük. Ilyenkor valójában csak arra tanítják a szülők a gyerekeket, hogy miként kerüljék el a testi vagy lelki fájdalmat. A gyermek gondolatmenete: „Ha büntetnek, akkor a büntetést próbálom meg elkerülni úgy, hogy közben a cselekedetemen ne kelljen változtatnom, vagy legalábbis csak a minimumot kelljen teljesítenem.”

(4)

A negyedik jellemzője, hogy teljes mértékben kimarad a jóvátétel lehetősége. Hiszen a büntetés tétele maga a jóvátétel is egyben. A gyermek csinál valamit, ami a szülőnek nem tetszik, megkapja a büntetést és máris tiszta a lap. Ez amolyan beárazása a tetteknek. Meg fogja tanulni, hogy egy bizonyos tettének mi a büntetési tétele és adott esetben lehet számára a cselekedet vonzóbb, mint a büntetés lehetőségének elrettentő ereje.

Ez a büntetés négy ismertető jele. Tehetetlenség és frusztráció váltja ki, nincs közvetlen kapcsolatban a cselekedettel, a személy ellen irányul és nem ajánl fel semmilyen jóvátételi lehetőséget. Ha ezek a jellemzők megvannak, akkor nagy valószínűséggel büntetésről van szó.

Miért is nem működik a büntetés? 

Miután kellőképpen részleteztem a büntetés jellemzőit, most felsorolom a szerintem legfontosabb okokat, amiért a büntetés nem működik.

Amikor azt állítom, hogy nem működik, akkor arra gondolok, hogy a gyermek, akit büntetnek, nem fogja megtanulni, mi lenne az elvárt viselkedés egy adott szituációban, illetve nem fogja megérteni az okát, így nem tudja beépíteni saját morális keretrendszerébe.

Magyarul nem fogja alkalmazni, amikor a szülő nincs jelen. Elképzelhető, hogy helyesen viselkedik egy adott helyzetben, de a rossz indokok miatt és ez általában a félelem a büntetéstől.

Először is a büntetéssel negatív érzést tudsz kiváltani a gyermekedben. Ez nem újdonság. A büntetés miatt neheztelhet rád, illetve kialakulhat benne harag az irányodba. Ennek aztán a következménye az, hogy a kapcsolatotok sérül. Talán az egyik legfontosabb alapköve a szülő gyermek kapcsolatnak a bizalom, amely a büntetés következményeként sérülhet.

A büntetés könnyen lázadáshoz vezethet. Amikor már úgyis mindegy – már úgysem mehetek holnap moziba a barátaimmal, mert anya büntetésbe tett, akkor csak azért sem fogom azt csinálni, amit anya szeretne, vagy csak azért is azt teszem, amit nem szeretne, hogy csináljak. Ez a hatás-ellenhatás aztán úgy csapódik le a szülőben, hogy a gyermek még szemtelen és kezelhetetlen is.

A büntetés ugyancsak kiválthatja a bosszú érzését a gyermekben. Ilyenkor a gyermekek nem azon gondolkodnak, hogy mi lenne az elvárt viselkedés, mit kellene megtanulniuk. Inkább azon túráztatják szürkeállományukat, hogy mikor és miképpen vehetnének elégtételt a szülőn. Mivel lehetne kiegyenlíteni a számlát?

A büntetéssel még az is baj, hogy ez magát a büntetés folyamatát modellezi.

Nem azt tanulja meg a gyermek, hogy mit kellene, vagy nem kellene tennie, hogyan kellene viselkednie, hanem azt, hogy miképpen lehet a büntetést alkalmazni.

A büntetésben legtöbbször nincs benne, mi lenne a helyes út. A büntetés üzenete az, hogy „ne csináld ezt, vagy azt, különben büntetést kapsz”. Ilyenkor a gyermek könnyen zavarba jöhet – oké, nem csinálhatom ezt, de mit tehetek helyette? Mi lenne a helyes út? Ráadásul ez társulni szokott azzal, hogy „oké, nem csinálhatom ezt vagy azt, mert büntetést kapok akkor, ha a büntető személy jelen van, vagy tudomást szerez róla”. Ha nincs lebukás veszély, akkor bármit lehet csinálni. Megtanítja a gyermekeket rossz értelemben véve trükközni.

A büntetés adott esetben rombolhatja az önértékelést is. A gyermek, aki a büntetést kapta, könnyen érezheti magát áldozat szerepben. Ez tovább erősödhet, ha valóban el is hiszi magáról, hogy ő mennyire rossz személy, mennyire rossz ember.

A lista egyébként még tovább folytatható, de talán ezek a legfontosabb ellenérvek a büntetéssel kapcsolatban.

A sok negatív hatás mellett, a fő baj az, hogy nincs pozitív hatása. Nem tanítja meg a gyermeked arra, amire a szeretnéd.

A büntetés helyettesítésének legfőbb oka nem az, hogy egy jól bevált módszert – büntetést – kell lecserélni valami másra, hanem az, hogy egy egyáltalán nem működő módszert kell teljesen elhagyni a nevelési eszközök repertoárjából.

Ok, ha nem büntetek, akkor majd zsebpénzzel megodlom

Egy gondolat erejéig kitérek a jutalmazásra is. „Ha most elindulunk a játszótérről minden cirkusz nélkül, otthon majd ehetsz csokifagyit.” Vagy: „Ha kitűnő lesz a bizonyítványod, megemelem a zsebpénzed X Ft-tal.” Ez ugyanaz, mint a büntetés, ugyanazokkal a hatásokkal és mellékhatásokkal, csak fordított élethelyzetben. A gyermek nagy valószínűséggel nem azt tanulja meg, hogy az adott cselekedete a kívánatos, hanem azt, hogy mit kell tennie, hogy megkapja jutalmát, legyen is az bármi. Már kamaszként is nehézségei lehetnek, hiszen belső morális keretrendszere gyenge és a külső hatások (negatív – büntetés, illetve pozitív – jutalmazás) könnyen irányíthatóvá és befolyásolhatóvá tehetik.

Mit lehet alkalmazni büntetés helyett?

Mivel nem egy módszer lecserélése a cél, hanem teljes kiiktatása, ezért a kérdésre, hogy „Mit lehet akkor alkalmazni a büntetés helyett?” Biztos lesz olyan élethelyzet, amit ott és abban a pillanatban nem lehet megoldani, mégsem akarom alkalmazni a büntetést, ugyanis az sem oldja meg, csak rombolja a kapcsolatomat a gyermekemmel. A cél egyébként elérni az együttműködést a gyerekekkel. Ez is, mint minden emberekhez köthető dolog hullámozni fog. Lesznek napok, amikor nagyon könnyen fog menni az együttműködés és lesznek napok, amikor nehezebben. A cél, hogy több (sokkal több) olyan nap legyen, amikor jól mennek a dolgok, mint amikor nehezen. Azért van néhány módszer, ami segíthet azt a szülői állapotot elkerülni, ami büntetés kiszabásához vezethet.

A frusztráció elkerülését segítheti a következő 3 kérdés átgondolása, mielőtt egy szülő bármit is reagálna gyermeke cselekedetére. Már  a 3 kérdéssel eltöltött idő is segíthet a türelem megőrzésében.

1. Az, amit csinál a gyermekem tényleg helytelen, vagy szimplán csak engem zavar?

Ilyeneket hallok szülőktől például, hogy 3-4 éves gyerekem ül a buszon és lábával dobol a padlón. Elképzelhető, hogy ez csak nekem probléma és csak engem idegesít és ezért macerálom a gyerekem, szerintem egyébként feleslegesen. Lehet, hogy ez a példa nem túl jó, meg nehéz is ide jó példát mondani, mert az elvárt viselkedés minden családban más és más. De szerintem érthető mit akar a kérdés valójában feltárni. Tényleg helytelen a gyereked viselkedése, vagy csak téged zavar az, amit csinál.

2. A következő kérdés, hogy képes-e az általad elvárt viselkedésre?

Képes-e fizikailag, illetve érett-e rá? Képes-e egy 2 éves gyerek késsel, villával enni, úgy, hogy semmit ne kelljen takarítani utána? Nagy valószínűséggel nem. Persze ez egy nagyon sarkított példa volt, vannak ennél árnyaltabbak is. Például amikor a 3 éves kisgyermek egy pillanat alatt nagy gyermekké cseperedik, csak azért, mert született egy kistestvére. Ilyenkor hirtelen, ugrásszerűen megemelkedik az elvárások száma és minősége, pedig ugyanarról a 3 éves kisgyermekről van szó. A különbség csak annyi, hogy van most már egy fiatalabb testvére is.

3.        Az utolsó kérdés ebben a sorban – miután kiderült, hogy tényleg nem az elvártak szerint viselkedik és nem csak téged idegesít és ráadásul még képes is lenne a megfelelő viselkedésre –tudatában van annak, hogy az, amit csinál nem egyezik az elvárásaiddal?

Abban a pillanatban, amikor csinálja, akkor érti, hogy az nem helyes? Például tudja, hogy egy kavics képes sérülést okozni, ha valakit megdobnak vele. Ugyanakkor, nem biztos, hogy tudja, hogy játszótéren sok gyermek között ne dobáljon kavicsot, mert – habár véletlenül, de – könnyen eltalálhat valakit. Neked ez lehet annyira természetes, hogy szinte épp ésszel fel sem fogod, hogy csinálhat ilyet a gyermeked és lehet, hogy elveszíted önuralmad, amikor ezt tapasztalod – hiszen ijesztő látni, hogy gyereked dobálózik a játszótéren. Nem az a célja, hogy eltaláljon valakit, vagy, hogy sérülést okozzon, hanem csak szeretne kavicsot dobálni. Hiányzik az az információ, hogy ez a cselekedete balesetveszélyes és eltalálhat valakit.

Ha ebben a szituációban mégis eljutsz eddig a harmadik kérdésig – ami ugye úgy hangzik, hogy tudatában van gyermeked annak, hogy amit csinál az helytelen – akkor az segíthet abban, hogy arra összpontosíts, hogyan tudod megtanítani gyermekednek, hogy amit csinált az balesetet okozhat, és nem arra fogsz gondolni, milyen büntetést érdemel az, aki a játszótéren kavicsokat dobál.

Ez a három kérdés nem feltétlenül old meg minden helyzetet. Előfordulhat, hogy gyermeked tudatosan dönt úgy, hogy elvárásaiddal szemben viselkedik. Ám még ebben a helyzetben is viszonylag ritka, hogy a te bosszantásod miatt viselkedne elvárásaidtól különbözően. Érdemes bizalmat szavazni neki, és egy beszélgetés során kideríteni, mi vezette arra, amit tett.

Ajánlott linkek:

• Vannak még rossz gyerekek?

• Rossz mintát kaptál? Hogyan adjál jót akkor a gyerekednek?
• Te beszéled a szeretet nyelvét? És a gyerekedét?
• Egy sikeres tanítónő megmutatja, hogyan bánt egykor a nehezen kezelhetőkkel
• Öt dolog, amit ha betartassz, pozitív szülő leszel