Gyakori vitatéma különböző fórumokon a generációk kérdése. Eddig főként az Y-generáció volt terítéken, mára már azonban kedveltebb témává vált az anti-Z-generációsok vesszőparipája: hogy viselkedhetnek így a fiatalok? Mitől torzult el ennyire ez a társadalom? Az általános közvélekedés a mai fiatalokról, hogy minden idejüket virtuális térben töltik, tévedhetetlennek hiszik magukat, öntörvényűek és rózsaszínre festett világban élnek. Vajon tényleg így van? És ha igen, ki tehet minderről?

Generációk harca

A generáció-elméletet William Strauss és Neil Howe dolgozta ki, akik több tanulmányt is írtak a témával kapcsolatban. Egy emberöltő körülbelül 80 évet tesz ki, ezalatt 4 generáció létrejöttével számoltak. Közös pont, hogy mindegyiknek megvan a maga embertípusa, az azonos életkorúak pedig nagyjából hasonló nézeteket vallanak. A tudomány jelenlegi állása szerint 4 típust különböztetünk meg egymástól: a Baby-boom szülötteit (1940-50-es évek), az X-generációt (1960-70-es évek), az Y-generációt (1980-90-es évek) és a Z-generációt (2000-től napjainkig). Gyakori, hogy nagy korkülönbség esetén nehéz a kommunikáció a felek számára, manapság azonban egyre markánsabban különülnek el a generációk egymástól. Sok szakértő foglalkozik a kérdéssel, miként lehetne eltörölni a szakadékokat, hiszen a korkülönbség okozta űr olyan problémákat is előfeltételez, mint például a gördülékeny munkavégzés egy vegyes összeállítású csapatban. Ha górcső alá vesszük az X, Y és Z-generációt, tisztán látszik, milyen óriási a felfogásbeli különbség. Az X-generációt a megfontoltság, higgadtság jellemzi, míg az Y és a Z-generáció már sokkal frusztráltabb, szorongóbb, kilátástalanabbnak látják például a munkahelyi viszonyokat. Ennek az az oka, hogy az X-generáció idejében nem volt ilyen fejlett a technika, a munkakeresés és pályázás sokkal személyesebb, megfontoltabb volt, mint manapság. Míg ők csupán felnőttkorukban szembesültek egyes munkaadók hanyag hozzáállásával, addig az Y és Z-generáció pályakezdőként találkozott azzal a jelenséggel, mikor a benyújtott önéletrajzra válasz sem érkezik. Ez az egyik oka annak, hogy a fiatalabb generációk miért szoronganak a munkavállalás miatt. Sok X-generációs azt a munkát választotta, amiben örömét leli, ez az Y és Z-generációra már nem mondható el teljes mértékben, számukra a legfontosabb a jó megélhetési szempont, ami a pszichológusok szerint hosszú távon boldogtalansághoz vezet. Láthatjuk, milyen ellentétes felfogással rendelkeznek a különböző korosztályok, főleg a legfiatalabb. Vajon van lehetőség a probléma elhárítására?

Mi a baj a Z-generációval?

Maga a kérdés nagyon is sok problémát vet fel a megválaszolásával kapcsolatban. Ahhoz, hogy megközelítőleg helyes választ tudjanak adni a szakértők, igyekeztek minden generációt megvizsgálni a maga életterében, és az alapján levonni a következtetéseket. A legnagyobb elidegenítő tényezőként a technológiára tekintenek, hiszen leginkább ez és az ország politikai helyzete az, ami éles határvonalat húz a generációk között. Más világ, más látásmód. Az X-generáció vizsgálata érdekes eredményt hozott. Míg gyermekként megismerkedtek egy stabil, már-már dogmatikus elvekkel bíró rendszerrel, a rendszerváltás után egy új, kiismerhetetlen helyzet bontakozott ki, ami újabb tanulásra ösztönözte a már fiatal felnőtteket. A vasfüggöny megszűnésével ugrásszerűen megnőtt a technikai újítások kínálata, így mondhatni minden az X-generáció arcába robbant. A lemaradást behozókat azonban így is „digitális bevándorlóknak” nevezik. A szellemes jelzőket egyébként Mark Prensky aggatta a különböző korosztály képviselőire. Az Y-generációsok már „digitális bennszülötteknek” számítanak, hiszen a fejlett technikai vívmányokat gyermekkorban ismerhették meg, amik később úgy fejlődtek, ahogyan ezek a gyermekek lassan felnőtté váltak. E téren az Y-generáció nagy előnyben van a felmenőikkel szemben, hiszen sokkal nagyobb biztonságban érzik magukat a modern térben. Az igazi „digitális bennszülöttek” azonban a Z-generáció képviselői. Szinte mindenki megállapította már magában: „A mai fiatalok már előbb tudják nyomkodni a kütyüiket, minthogy megtanulnának beszélni.” Az idősebbek számára ez riasztó lehet, hiszen Bret Easton Ellis (az Amerikai Pszichó írója) olyan jelzőkkel illeti a fiatalokat, mint hanyag, felszínes személyek, akik az idejük nagy részében online birodalmuk építésén dolgoznak, hogy minél többen szeressék őket. Több neves szakember is hasonlóan vélekedik a fiatal generációról, hiszen első látásra úgy tűnhet, kezdünk mind elkényelmesedni, az emberi kapcsolatok lassacskán eltűnnek, a helyüket pedig felváltják a személytelen, online értekezések. Azt leszögezhetjük, akkora probléma nincs, mint amekkora feneket kerítenek az egész dolognak. Minden generáció érzékeny az utána következő viselkedésére, mivel más környezetben szocializálódnak, mint elődeik. Vegyük példának az X és Y-generációt. A 80-90-es évek szülöttei sokkal könnyebben alkalmazkodnak a gyors, ugrásszerű változásokhoz, sokkal magabiztosabban vágnak neki az ismeretlennek, mint az X-ek. A fiatalabbak azonban sokkal érzékenyebbek az egzisztenciális kérdésekre, mint az idősebbek, mivel az Y és Z-generáció meglehetősen instabil gazdasági környezetben nőtt fel. A csalad.hu által bemutatott kutatásban megjelenik, hogy a mai fiatalok 50 százaléka úgy gondolja, sosem lesz biztos, jövedelmező állása, így sosem birtokolnak majd olyan javakat, mint saját lakás vagy saját autó. Ez a hozzáállás a legtöbb X-es számára érthetetlen, mégis megpróbálják megvédeni a csemetéket a csalódástól. Így fordulhat elő sok esetben, hogy a gyerek a szülő fejére nő, és létrejöhet a Hotel Mama effektus. De mi is a valós probléma? A Z-generációval kapcsolatban nagyon sok fogalmazódik meg egyes szakértők részéről. A mai fiatalok tipikusan azok, akik nagyot akarnak markolni viszonylag rövid idő alatt. Érthető ez a munkához való hozzáállásra (kevés munkával sok pénzt keresni), a magánéletre (megtalálni a tökéletes párt, akár irreális elvárások alapján) illetve a szociális életre (minden buliban részt kell venni, semmiből sem szabad kimaradni). Emiatt ismételten csak a kiterjedt online tér tehet, mivel különböző közösségi médiákon keresztül áramlik a fiatalok felé a negatív példa. Gondoljunk itt a fiatalságról szóló televíziós műsorokra, a közösségi platformokra, mint az Instagram, Twitter, Tumblr vagy egyszerűen csak a Facebook által kínált lehetőségekre. Manapság bárki megmutathatja, milyen fényes karriert futott be, vagy mennyire elégedett a tökéletes magánéletével. Gátlástalan hazugságok és torz, túlságosan rózsaszín képek egész sorozatával találkoznak a fiatalok nap mint nap. A megfelelési kényszer pedig a legtöbbjükben igen erősen jelen van. Szeretnének ugyanolyan sikeresek, híresek, közkedveltek és szépek lenni, mint az általuk ismeretes online személyiségek. De mit tehet a szülő ebben a helyzetben?

Segítség a nevelésben

A legnagyobb hiba, amit szülő elkövethet, hogy a generációelméleteket nem segítségként, hanem ürügyként használja fel a hárításhoz. Valóban sokkal egyszerűbb kijelenteni, hogy „Ez a gyerek márpedig ilyen, mit tehetnék?”, ám ha őszinték akarunk lenni, a gyerekek manapság is csak gyerekek, csupán más háttérrel és eszközökkel rendelkeznek ahhoz, hogy kifejezzék önmagukat. Míg egy X-generációs úgy gondolja, az alapvető értékek megtanulása, megtartása nagyon fontos, addig egy mai tinédzser feleslegesnek érzi a rengeteg magolást, mivel a technika világában szinte két kattintásból elérhető bármilyen információ. A dologban egyébként van némi igazság, épp ezért sok kezdeményezés is született az oktatás átformálásával kapcsolatban. Leginkább a kötelező olvasmányok listája és a tankönyvek újragondolásán fáradoznak a szakemberek, mivel a tudásanyag egyáltalán nem a mai viszonyokhoz idomul, hanem a 40-50 évvel ezelőtti berendezkedéshez. A Z-generáció hiperérzékenysége tulajdonképpen abban is rejlik, hogy a rendszerváltás után egyre többen álltak át a kétkeresős családmodellre, ami sajnos azt eredményezte, hogy a gyermekekre már közel sem jutott annyi idő, mint azelőtt. Idővel sok mindent tanultak a fiatalok az internetről a maguk módján, a szülők pedig nem biztos, hogy kellő figyelmet tudtak fordítani csemetéjükre, illetve azokra az online tartalmakra, amikhez idő közben hozzáfért. A szakértők szerint a generációk közti ellentét feloldásának kulcsa a kommunikáció és a tolerancia. Sosem volt jól működő fogás, hogy a szülő ráerőlteti a gyermekre a saját értékrendjét, látásmódját. További problémákat szül, hogy a legtöbb szülő nem szeretetteljes odafigyeléssel, hanem értékes ajándékokkal próbálja kvázi megvásárolni a gyermeke szeretetét, ami sokkal egyszerűbb, mint egy fárasztó munkanap után megoldást találni a fiatal problémájára. Nincs min csodálkozni tehát, ha a fiatal generáció inkább az interneten igyekszik érvényesülni, és egy elfogadó, szeretetteljes közösséget kiépíteni magának. A szülőknek be kell látniuk, semmi gond sincs azzal, hogy manapság minden sokkal könnyebben hozzáférhető, pusztán meg kell tanítani a gyermeket arra, hogy minek van helye az interneten, és mit kell elhinni abból, amit ott talál. Ha már egész kiskorban tisztában van vele a fiatal, hogy milyen példákat kell követnie, és megfelelő értékrendet biztosít a szülő számára, elkerülhető az internet okozta negatív hatás, mint a szorongás, depresszió és megfelelési kényszer.

Forrás:

 Strauss és Howe Millennials Rising: The Next Great Generation (2000)

Magyar Nemzet

Csalad.hu

http://dreamblur.reblog.hu/szegyen-mive-lettek-a-mai-fiatalok-jol-van-ez-igy