Veszíteni tanulni kell Te tudod, hogy kell veszíteni?

Mondd meg őszintén: tudsz szívből kacagni, ha a Ki nevet a végén játékban már negyedszer ütnek ki téged röviddel a cél előtt, és végül utolsó leszel?
Talán igen, de bizonyára kissé kényszeredetten. A hat- és hétéves gyerekek pedig a legritkább esetben képesek erre. Amikor a gyerek a szülővel, tehát a nála nagyobb, hatalmasabb, okosabb és ügyesebb társsal szemben veszít, normálisnak tekinthető a dühkitörés.
Az már viszont baj, ha a gyerekek minden játékkudarcot mellre szívnak, mérgükben lesöprik a sakktáblát az asztalról, falhoz vágják a kártyát. A szülők még elviselik az ilyen reakciókat, a gyerek hasonló korú barátai viszont már nem. A rossz vesztők a játék kerékkötői lesznek, s könnyen kívülállókká válhatnak, akikkel a többiek nem játszanak szívesen.
Íme, néhány jó tanács, amelyek megszívlelésével talán segíthetünk gyerekeinknek könnyebben elviselni a kínos helyzeteket: először is legyenek szerény nyertesek, ne örüljenek a másik vereségének. Másodszor: ne játsszanak egyvalamit túl soká, mert egy idő után minden partner könnyebben kijön a béketűrésből. Azért is érdemes váltogatni a különböző játékokat, mert így nagyobb az esély, hogy mindenkinek kijut a győzelemből is. Aki pedig veszít, ne próbálja megmagyarázni a bizonyítványát. Ebben is –mint mindenben- a felnőttnek kell példát mutatnia: bebizonyítani, hogy el tudja viselni a kudarcot.
Ha saját gyermekével játszik az ember, és az rossz passzban van, hagyni kell egyszer-kétszer őt is nyerni, de vigyázva, nehogy észrevegye a csalást: a győzelem legyen ilyenkor is nehéz. Ha kell, cseréljük ki a saját dobókockánkat és bábuinkat a gyerekével: be kell bizonyítani, hogy a siker nem ettől függ.

Végül: ha akad olyan szülő, aki nem szívesen játszik versengő típusú társasjátékot a gyermekével, ezzel aligha tesz jót neki, különösen iskolás korban: ilyenkor már minden lurkónak szüksége van siker és kudarcélményekre. 

http://www.honeymagazin.hu/story.php?id=114